Bizony nagy utazás egy ilyen kicsi kutyának :) Megjártuk Olaszországot, és élvezte minden percét.
Nagykanizsáig kettecskén utaztunk, majd ott vártak bennünket autóval, (milyen jó dolgunk van). Onnan nagy boldogságban kocsikáztunk Triesztig. A 4 órás vonatutat úgy utazta végig, mint egy angyal, minden aggodalmam szertefoszlott hamar. Eleinte furcsa volt neki a vonat hangja, amikor kigurultunk a vágányról, de pár perc alatt megnyugodott. Nyugodtan ült/feküdt mellettem az ülésen, és kíváncsian kémlelt körbe, hol az utastársak fele, hol ki az ablakon. A kalauzok a vagon ajtajában úgy gügyögtek neki, mint egy kisbabának (kivéve visszafele az utolsó paraszt kallert, aki azonnal rámripakodott, minthogy mit képzelek, hogy a kutya az ülésen fekszik, hiába a pokróc... Magyarország, így szeretlek)
Itthon napközben a kertben tölti az idejét, míg én dolgozon, ott azonban a társasházban is szépen viselkedett, nem is voltak kétségeim. A szobámban emeletes ágy van, az alsó ágy az övé volt. Sosem aludtunk még egy helyiségben, itthon a nappali kanapéja az ővé, s tartottam attól, nyugtalan lesz éjjel, és majd botorkál, de esze ágában nem volt. Úgy aludt reggel 9-10-ig, mint a bunda. Az ággyal szemben van egy tükrös szekrény, onnan leselkedtem, milyen édesen alszik az ágyon:) Jóformán nekem kellett őt felébresztenem. Reggeli ölelés után megvárta türelmesen, míg megreggeliztem, azután jött a reggeli séta. Még november végén is csodálatos idő volt, örömmel sütkéreztünk a napon.
A legjobb élménye talán a sirályok megcsodálása lehetett a kikötőben. Nem mondom, hogy a bevásárlóközpont, pedig ott is jártunk. Az olaszok igen jó fejek, a bejárati ajtón külön matrica invitálja a vásárlókat kutyusuk társaságában. Érdekes mód, a buszra nem szállhattunk fel, szegényt pedig még a szájkosárral is megkínoztam, így hát kijátszottam a sofőrt a végállomáson, míg távol volt, a hátsó részbe osontunk, megbújva csendben. Mindig számíthatok a kutyámra.
Szóval, jókat sétáltunk kedvenc (szülő)városomban, mindenre nagyon kíváncsi és érdeklődő. Az idegen ingereket is nyitottsággal fogadja, mindig mosolyog és higgadt, legfeljebb örömében ugrabugrál.
Külön öröm volt látni, mennyire nyitottak olasz honfitársaim, ha betértünk egy-egy helyre, teszem azt Tabacchinohoz (vagyis a Trafikba, hiszen apám a pipadohányról nem tud lemondani), vagy a Bárba, ahol mindig találtunk valakit, aki meggyömöszkölte Lilyt, nagy örömére.
Az egy hét hamar eltelt, kedvetlenül indultunk haza, és mire Budapestre értünk, hóvihar várt bennünket. A vakáció nem éppen legkellemesebb zárása volt hóban, hidegben, bal kezemben a bőröndöm vonszolva, jobb kezemben a kutya pórázát tartva hazabicegni. De summázva, szuper élmény volt, azt hiszem, mindkettőnknek :)
